VÁROSUNK

noszy lead

Régóta elterjed szokás, hogy a karácsonyfa állítás mellett Jézus születését, a pásztorok és a három királyok látogatását ábrázoló, kis figurákkal berendezett jelenetet helyeznek a karácsonyfa mellé. A jelenet szereplői a kisded Jézus, anyja Mária és Szent József, valamint az őket elsőként felkereső pásztorok, akik Lukács evangéliumában leírtak szerint az emberek közül elsőként láthatták Krisztust.

 

 

Az ünnepvárás időszakában immár negyedik éve készítjük el a betlehemet a Noszlopy iskolában, minden évben egy kicsit megújítva, újabb részlettel bővítve. Az építés során természetes anyagokat használtunk, örökzöldet, mohát, fát, köveket, a figurák kukoricacsuhéból készültek.

 

A tervezés és megvalósítás Nadrai Beáta tanárnő munkája, segítői Fehér Veronika, Fehér Melissza, Lengyel Petra és Tóth Fedóra 7.c osztályos tanulók voltak.

 

Horváth József vállalkozó idén két fenyőfát ajánlott fel iskolánk számára, melyek december 5-én megérkeztek és pénteken már feldíszítve várták a Mikulást. Ebben az évben is köszönjük felajánlását!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.