VÁROSUNK

IMG 1482 lead

A Művelődési Központ az elmúlt években közel 120 gyermek részvételével , az aktuális képzőművészeti kiállításokhoz kapcsolódó foglalkozásokat szervezett az iskolás korosztály számára. Ezeken a foglalkozásokon a diákok megismerkedhettek a selyemfestéssel, az origami készítéssel, és meseillusztrációkat is készíthettek.

 

 

A Kortárs/ Nebuló és Kortárs/ Ovis program keretében idén újabb művészetpedagógiai és kézműves foglalkozások tartására nyílt lehetőség a Kortárs Galériában. A Városi Önkormányzat Kulturális Bizottságának támogatásával, mely finanszírozta a foglalkozások anyagköltségét, mód nyílt arra, hogy három iskolai osztály és három óvodás csoport, térítésmentesen vegyen részt a képzőművészeti, érzékenyítő foglalkozásokon.

A program célja, az óvodás és kisiskolás korosztály érdeklődését felkelteni a képzőművészet iránt, és a művészetpedagógia eszközeivel , valamint a kézműves foglalkozások révén , közelebb hozni a kicsiket a művészetekhez.

A foglalkozásokat a projekt ötletgazdája és a tematika kidolgozója, T. Molnár Gertrúd, a kiállítások szervezője vezette, segítője Lisztes Károly volt.

 

Az életkori sajátosságokat figyelembe véve, az iskolás nebulók, az aktuális kiállítás megtekintése és a képekről való beszélgetés után, egyedi meghívókat és képeslapokat készíttethetett, különböző technikákkal. A kiállítás képeiről készült puzzlék összerakása pedig a figyelmüket és a manuális készségeiket fejlesztette.

A nagycsoportosok, az aktuális kiállítás megtekintése után egy mesét hallgathattak meg, amelyet közösen dramatizáltak, majd gyurmából elkészítették az egyik kis mesehőst.

A foglalkozások sikerére jellemző, hogy a gyerekek és a pedagógusok is jelezték , hogy szívesen vennének részt hasonló művészeti, érzékenyítő foglalkozásokon.

A program célja, a Kortárs Galériába vonzani a gyermekeket, tartalmas közösségi programot kínálva számukra. A szervezők meggyőződése, hogy akik kiskoruktól fogva közösségi-kulturális programokon vesznek részt, azok felnőtt korukban is nyitottá, és befogadóvá válnak a kultúra számos ága iránt.

 

T. Molnár Gertrúd, Marcali Művelődési Központ

 

Képek: Duzsik Niki

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.