P1380767 lead

Egy példa nélküli kézilabda bajnokságon vagyunk túl. A 16. forduló már csak felemásan került lejátszásra, mert a koronavírus járvány miatt először felfüggesztették, majd lezárták a bajnokságot. Csapatunknak kényszerűen a negyedik helyen kellett zárnia úgy, hogy a hátralévő mérkőzéseink pont a könnyebb ellenfelek ellen következtek volna. Úgy gondolom, a dobogó simán benne volt a csapatban. Egyetértesz velem?

 

 

Azt gondolom, hogy a formánkat tekintve, a csapat hozzáállását véve, és a lányok eltökéltségét látva, megszereztük volna a harmadik helyet a bajnokságban. Sokat tanultunk az őszi szezon mérkőzéseiből, csapatként még jobban megerősödtünk, egyre kevesebbet hibáztunk a mérkőzések során, s a végjátékban is javultunk. Ez mind hozzájárult volna a sikeres befejezéshez.

 

Hogy kezeltétek az elmúlt időszakot? Házi feladatot kaptak a lányok?

 

Az edzések kiküldött edzésterv alapján zajlottak. Mindenki egyénileg, otthon végezte el az aznapi munkát. Ez idő alatt volt olyan játékos, aki emellett rendszeresen futott is. Nekem olyan feladatsorokat kellett összeállítanom, amit egy kertes házban, de még a harmadik emeleten is meg lehetett csinálni. Többen hangot adtak annak, hogy nehezen viselték azt, hogy nem tudtunk a csariban edzeni, elmaradtak a meccsek. Évek óta az életünk része a kézilabda, a heti edzések, a szombati mérkőzések, és ezektől a vírushelyzet megfosztott bennünket. Örömmel mondhatom, hogy a csapatom tagjai szeretnek edzésre járni, alig várják a mérkőzéseket, szeretik egymást. Így nekem is könnyű dolgom van.

 

A korlátozások enyhítésével megkezdtétek az edzéseket, de június 23-tól elkezdődött a lányoknak a nyári szünet. A záró bankett alkalom volt arra, hogy elbúcsúzzatok azoktól a lányoktól, akik tanulmányaik miatt nálunk abbahagyják a kézilabdát. Kik mennek el?

 

Három játékostársunk nem lesz velünk a következő szezonban. Szvoboda Szelina, csapatunk kapusa egyetemre készül, Dózsa Kincső Kaposváron, Fekete Luca Hévízen tanul tovább.

 

Az elmúlt szezonban a „bőség zavarával” kellett „megküzdened”, hiszen sok éve már az volt inkább a gond, hogy kevesen vagytok a csapatban, de most nagy örömünkre 20 játékossal tudtunk indulni a bajnokságban. Marad mindenki? Voltak, akik a már felnőttben is szerepet kaptak. Van aki „kiöregedett” az ifiből? Jönnek fiatalok az ifibe?

 

Tulajdonképpen a játékosok korát tekintve jövőre még mindenki játszhatna az ifiben. A 2001-2002-es születésűek már eddig is a felnőtt csapathoz tartoztak, nekünk sokat segített a játékuk, a hozzáállásuk az ifihez.

 

Éveken át minden új szezonban jöttek új játékosok a csapathoz. Úgy gondoltuk, hogy ez most is így lesz. Azonban idén nem lesz felkerülő, ugyanis olyan döntés született, hogy az U14-es csapat az U15-ös bajnokságban indul.

 

Mikor kezditek a felkészülést a következő szezonra?

 

Augusztus 3-án kezdjük az edzéseket. Eleinte napi két edzéssel, majd 20-a után napi eggyel. Amint elkezdődik a tanév, hetente három edzést tartunk.

 

Köszönöm!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.