SPORT

IMG 0225

2014.március 08-án Várpalotán rendezték meg a Shinkyokushin Karate 2013-2014 évi Diákolimpia területi selejtezőjét, mellyel párhuzamosan még az ország két másik városában is küzdöttek a karatékák a döntőbe jutásért.

Akkor a mi csoportunkban 35 klub 419 iskoláskorú karatésa mérkőzött meg. A Marcali Karate Klub által nevezett 5 fiúból 3-nak sikerült a döntőbe jutás, mely önmagában is nagyon szép teljesítmény volt. A selejtező előtt már megkezdődött a versenyzés, így a döntőig már több mint 10 hete készültünk a harcosokkal, heti 8 edzést teljesítve.

Az országos döntőt 2014.március 29-én Veszprémben rendezték meg, ahol 600-nál több fiatal karatés vonult fel az ünnepélyes megnyitóra. A Magyar Karate Szakszövetség, és más stílusszervezeti vezetők jelenlétében shihan Kálóczi József 5.danos mester, a Magyar Shinkyokushin Karate Szervezet Ügyvezető Elnöke nyitotta meg a rangos sporteseményt.

A gyermek I, gyermek II, serdülő, ifjúsági és junior küzdelmekre a kata versenyek után került sor úgy, hogy a stadion 6 tatamiján egyszerre folytak a mérkőzések. Klubunkból Kiss Márk Gábor kéköves karatéka kezdte a kumitét, de vele párhuzamosan Virág Danit is szólították a szomszédos küzdőtérre. Márk a felkészülés alatt erőnlétben és technikában is sokat fejlődött, melyben Dobár Krisztina anyukának is nagy szerepe volt, aki a reggeli 05.45-ös futásokon minden alkalommal részt vett a kisfiával. Sajnos Márk egy régebb óta versenyző rutinos fiúval került össze, ezért a továbbjutás nem sikerült a 24 fős mezőnyből, de derekasan helyt állt, és nagyon szép 3 találatot is szerezni tudott a 2 perces kumite során.

Virág Dani a tőle megszokott vehemenciával menetelt a legjobb 6 közé, majd onnan továbbjutott a legjobb 3-ba. Ott a nehézsúlyúaknál viszont Ő volt a legkisebb, mert az ellenfelei 1 évvel idősebbek, 15-20 cm-rel magasabbak, és 10 kg-mal nehezebbek is voltak. Ez viszont semmit sem vett le Dani lendületéből, mert elszántan küzdött a fizikai fölényben lévő csoporttársai ellen. A Noszlopi Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola tanulójának, Virág Dánielnek a kitartó munkája a tavalyi évben, és az idén is diákolimpiai bronzérmet hozott a klubunknak.

Pintér Róbert barna öves versenyzőnket 17.00 óra után szólították a tatamira. A szintén barna öves ellenfelével kemény meccset vívtak, és Robinak egy villámgyors köríves fejrúgással sikerült 1 pontot szereznie, de az a 2 perc letelte előtti pillanatokban az ellenfele egyenlíteni tudott, ezért hosszabbítás következett. Annak során Robi végig döntő fölényt mutatva harcolt, két ízben testre kivitelezett ütés kombinációkkal meg is fogta az ellenfelét, ezért a 4 közül 2 oldalbíró wazaarit intett, melyet a vezetőbíró nem ítélt meg. Az újabb hosszabbítás is Robi fölényével zárult, de ismét döntetlent ítéltek a bírók, ezért mérlegelés következett. Robi 2 kg-mal volt könnyebb, ezért újabb 1 perces hosszabbítás volt. Robi végig hajrázott, közben az ellenfele végig hátrálva többször kilépett a tatamiról. Végül a 4 bíróból 2 döntetlent ítélt, egyikük nekünk adta a küzdelmet, a 4. pedig -az ellenfelünk edzőjeként itt bíráskodó- a saját tanítványát látta jobbnak, akihez a vezetőbíró is csatlakozott, így nem sikerült a továbbjutás. Szép volt Robi, de legközelebb nagyobb fölénnyel kell nyerni.

Köszönöm a versenyzőink, edzőtársaik, és Harkány Balázs 1 danos mester felkészítésben végzett munkáját.

Marcali, 2014.04.01.

Koronczay Miklós 1.dan
klubvezető

DSCN0450
DSCN0452
DSCN0461
DSCN0466
IMG_0212
IMG_0214
IMG_0220
IMG_0225
P3290002 04
1/9 
start stop bwd fwd

Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.