KÖZÉRDEKŰ

ddkp kaposvolan

A 2016/2017. évi Somogy megyei Hivatalos Autóbusz Menetrendhez

 

A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. alapvetően a dél-dunántúli régió megyéiben, Somogyban, Tolnában és Baranyában biztosítja a közösségi személyszállítást. Feladatainkat több mint 2000 fő munkavállalóval látjuk el, 799 darab autóbuszunk naponta több mint 6000 járatot teljesít, amelyet évente mintegy 65 millió utas vesz igénybe. Az egy autóbuszra jutó átlagos futásteljesítmény 2015-ben 60 ezer kilométer volt, amely összesen eléri a 48 millió kilométert.

 

A 2016. évi beszerzési tervünkben foglaltak szerint 52 db új autóbuszt állítottunk forgalomba. Az autóbuszok közül Tolna megyébe 24, Baranya megyébe 16, Somogy megyébe 12 darab került. A járművek elosztása a forgalmi igények és az autóbuszok megyénkénti átlagéletkorának figyelembe vételével történt. Az új autóbuszok beérkezését és az elöregedett járművek selejtezését követően a társaságunk által üzemeltetett buszok átlagéletkora 12,7-ről, 11,3 évre csökkent.

 

A társaság által közlekedtetett autóbuszjáratok menetrendjei – a 2016/2017. évi autóbusz menetrendek – 2016. december 11-én lépnek életbe és 2017. december 9-ig érvényesek.

 

A menetrend széles körű egyeztetés, az önkormányzatok és gazdálkodó szervezetek megkeresését követően, lakossági javaslatok figyelembevétele mellett került összeállításra.
A decemberi menetrend-módosítás a társaságnál 5 országos és 75 regionális autóbuszvonalat érint.

 

A vasúti menetrend-módosítás következtében, ahhoz igazodva, a társaságunk által kezdeményezett módosítások jellemzően 5 és 10 perc közöttiek.

 

A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. Somogy megyei területén 246 település található, amelyek közül 172 csak autóbusz-közlekedéssel kiszolgált település.

 

A Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. az új menetrendi ciklusban Somogy megyében egy átlagos munkanapon 1.583, egy átlagos szabadnapon 691, míg egy átlagos munkaszüneti napon 547 regionális és országos autóbuszjáratot közlekedtet.

 

2016. december 11-től Somogy megyében a megállóhelyi utastájékoztató- táblákon szereplő papírokon a bal felső sarokban QR kód kerül feltüntetésre, amely az utasok számára valós idejű utas-tájékoztatást biztosít az adott megállóhelyre vonatkozóan az autóbuszjáratok menetrendjéről.

 

Az autóbuszjáratok közlekedési rendjéről bővebb információ a menetrendi felvilágosítást adó szolgálati helyeken, az autóbusz-állomásokon kérhető, illetve társaságunk honlapján olvasható.

 

A társaságunk által kiadott Somogy, Tolna és Baranya megyei menetrendi kiadványokat az autóbusz-állomásokon lehet megvásárolni, amelynek fogyasztói ára 1.450 Ft/db.

 

Tájékoztatónk a részletes menetrendről az alábbi linken megtekinthető:
https://www.ddkk.hu/tartalom/menetrendie/20161211_menetrendie.pdf

 

Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.