KÖZELBEN

EM170537 Csopak totál balatonikikotok kepgaleria 1200x630

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) által meghirdetett, szerda éjjel zárult elektronikus árverésen 889,87 millió forintért (a kikiáltási ár 17-szereséért – a szerk.) kelt el Csopak közforgalmú kikötője. A licit 52,27 millió forintról indult.

 

 

Kollár József, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta, az MNV Zrt. zárt rendszerében zajló licit lezárása után leghamarabb jövő hét elején derülhet ki, ki a nyertes ajánlattevő.

 

Ambrus Tibor, Csopak független polgármestere az MTI-nek csütörtökön irreálisnak, értelmezhetetlenül magasnak nevezte a liciten kialakult végösszeget. A hirbalaton.hu-nak kifejtette, a megajánlott négyzetméterár európai viszonylatban is kimagasló, ami szerinte kihatással lehet a balatoni ingatlanpiac alakulására.

 

A licitet nem várt érdeklődés kísérte, amit az is jól mutat, hogy az utolsó pillanatokban is folyamatosan egymásra ígért három licitáló – tette hozzá.

 

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) – amely tavaly került a Magyar Turisztikai Ügynökség által kezelt állami többségi tulajdonba – reorganizációs tervében négy közforgalmú kikötő eladása szerepelt. A helyi tiltakozások nyomán a hajózási társaság felajánlotta az érintett önkormányzatoknak, hogy eladás helyett hosszú távra bérbe adja számukra a kikötőket. Hárman elfogadták az ajánlatot, Csopakkal azonban nem sikerült egyezségre jutni, ezért hirdették meg árverésen az ingatlant.

 

Ambrus Tibor elmondta, a 2,8 ezer négyzetméteres terület egy közforgalom elől el nem zárható mólóból, és egy alig 2 ezer négyzetméteres, mintegy 50 méternyi partszakasszal rendelkező közparkból áll. Ezen a területen 2 százalékos a beépíthetőség, amit le is fed a kikötő pénztárépülete és vizesblokkja, valamint 4,5 méter a megengedett maximális beépítési magasság a helyi építési szabály szerint, amin a település vezetése nem kíván változtatni a jövőben sem. Az ingatlanhoz tartozó, 10-12 férőhelyes vitorláskikötő szerinte legfeljebb 20-30 férőhelyre bővíthető.

 

Emlékeztetett arra, hogy a BAHART-tal történt egyezkedések során mind a négy érintett önkormányzat felajánlotta, hogy megvásárolja az eladásra szánt kikötőjét az értékbecslők által megállapított legmagasabb áron, amely a kikiáltási ár alapjául is szolgált, de erre nem nyílt lehetőségük.

 

Ambrus Tibor sérelmezte, hogy míg a csopaki önkormányzat számára a közforgalmú kikötő fenntartásának kötelezettségével adták volna bérbe hosszú távra a kikötőt, a vitorláskikötő nélkül, addig a meghirdetett licit feltételei között már nem szerepel a közforgalmú kikötő üzemeltetése, csak a móló le nem zárhatósága.

 

Kollár József az MTI-nek azt mondta: a kikötő meghirdetése előtt Csopaktól semmiféle hivatalos írásos nyilatkozat, illetve ajánlat nem érkezett vásárlási szándékról.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.