KÖZELBEN

Plakát 2020.09

2020. október 24-én (szombaton) már harmadik alkalommal lehet különvonattal utazni a Somogyszob-Balatonszentgyörgy vasútvonalon.

 

 

Mivel a július 25-ei esőzések következtében kialakult villámárvíz Böhönye és Segesd között több ponton járhatatlanná tette a vasúti pályát – így a Böhönye-Somogyszob szakasz vonattal nem járható – ezért a megszokottól eltérően az idei vonat Budapest-Kelenföldről indul 7:57-kor, majd székesfehérvári (8:44), siófoki (9:40) és fonyódi (10:40) megállás után jut el Balatonszentgyörgyre (10:55), ahonnan Böhönye felé veszi az irányt. A vonat Balatonszentgyörgy és Böhönye között minden állomáson és megállóhelyen megáll, fotók / videók készítésére mindegyik helyszínen biztosítunk időt és lehetőséget. Az 5db 21-55 típusú termes halberstadti kocsiból álló vonatot a tervek szerint a teljes útvonalon az M41 2112 pályaszámú „Csörgő” fogja továbbítani.

 

Az elmúlt években az esemény összehozta a vasútvonal által érintett települések lakóit, önkormányzatait, civil szervezeteit és a vasútbarátokat. Az összefogás jegyében a helyi önkormányzatok és civil szervezetek idén is szívélyes fogadtatással és programokkal kedveskednek az utazóközönség tagjainak és a vasútállomásokra kilátogatóknak. Dízelmozdony vontatta személyvonat nem mindennapi látvány a Balaton déli partján, továbbá a 11 éve szünetelő személyforgalmú mellékvonalon történő utazás nyújtotta élményen túl a jó hangulatról a Balatonszentgyörgy, Mesztegnyő és Böhönye vasútállomásain tartandó színes és izgalmas kísérő programok gondoskodnak.

 

Marcali és Kéthely vezetőivel még folynak az egyeztetések, így a programkínálat még bővülhet. Az esemény sztárvendége a Dumaszínház Karinthy-gyűrűs humoristája és színésze, Badár Sándor lesz, aki pályafutásának elején 12 évig dolgozott a vasútnál, eleinte váltókezelőként, később pedig forgalmi szolgálattevőként. Badár Sándor stand-up comedy műsora 15 órától lesz látható a böhönyei vasútállomás előtti téren. A jó hangulat és a nevetés garantált, kár lenne kihagyni! A vonat Böhönyéről 15:40-kor indul vissza a főváros felé, ahova várhatóan 21:00-kor fog megérkezni.

 

A vonaton a normál vasúti díjszabás és a kedvezmények nem érvényesek. Az érdeklődők a CSÖRGŐ-R, CSÖRGŐ-E, BALATON, KIS-BALATON, SOMOGY, BUDAPEST és PESTI EST fantázianevű jegytípusok közül választhatnak, melyek árai 3.000.- és 8.900.- forint között mozognak, utazási viszonytól függően. 18 éven aluliak 50% kedvezménnyel, 4 éven aluliak pedig díjmentesen utazhatnak. Támogatójegy is vásárolható.

 

A vonat menetrendjével, a részletes programtervvel és a jegyrendeléssel kapcsolatban még több információt találnak az esemény plakátján és hivatalos Facebook-oldalán (https://www.facebook.com/events/588690895239498).
Jelentkezés és bővebb információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Jelentkezési határidő: 2020. október 20.

 

Ünnepeljük együtt a 127 éves Somogyszob-Balatonszentgyörgy vasútvonalat!

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.