KÉK HÍREK

Névtelen 207

A helyi férfi egy késsel a kezében követelte a bevételt az egyik kaposvári dohányboltban, majd miután megkapta a pénzt, elmenekült.

 

 

A nyomozás adatai alapján 2020. május 23-án 16 órakor ismeretlen tettes kirabolt egy kaposvári dohányboltot. Az elkövető késsel fenyegette meg az eladót és a bevétel átadására szólította fel, majd több mint százezer forinttal a zsebében elmenekült. A rendőrök a helyszínen végzett adatgyűjtés során, a térfigyelő- és biztonsági kamerák felvételeit felhasználva azonosították a feltételezett elkövetőt és a társát, akivel együtt szervezték meg a bűncselekményt.

 

Az egyenruhások a két helyi férfit két órán belül elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A 20 éves fiatalnál tartott házkutatás során a pénz nagy részét és a kést is megtalálták.

 

A nyomozók C. Dánielt és a 35 éves H. Andrást felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Lergel

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.