KÉK HÍREK

1 Tuzolto illusztracio

Tucatnyi alkalommal riasztották hétvégén a tűzoltókat Somogyban. A péntek és a vasárnap nyugodtabban telt, a szombat viszont mozgalmasnak bizonyult a megyében. Közlekedési baleseteket követő műszaki mentések mellett, faeltávolításoknál és lakástüzeknél is szükség volt az elmúlt napokban az egységek munkájára. Az időszak során két téves jelzés érkezett a megyei műveletirányítási központba.

 

 

Pénteken délután Marcaliban a Csomós Gergely utca és a Katona József utca kereszteződésében két személyautó ütközött össze. A járművek nem képeztek forgalmi akadályt. A műszaki mentést s marcali hivatásos tűzoltók végezték.

 

A kadarkúti önkormányzati tűzoltóknak pénteken éjszaka is a zúzmara okozta károk felszámolásán kellett dolgozniuk. Ezúttal a Kadarkút és Gige közötti útszakaszon távolította el az egység az aszfaltra szakadt vastag faágakat.

 

Szombaton délután Siófokon, a Napsugár utcában egy lakóépület udvarán talicskába szorult és napok óta szenvedő kistestű kutyát szabadítottak ki a város hivatásos tűzoltói szorult helyzetéből.

 

Berzencén a Szent István utcában egy járda melletti, nyolcméteres diófa ága félig leszakadt, és veszélyeztette a gyalogos forgalmat. A berzencei önkéntes tűzoltók létra segítségével, motorfűrésszel távolították el a fát.

 

Balatonlellén a Tabán közben egy háromszintes családi ház nappalijában kigyulladt a karácsonyfa szombaton este. A tűz továbbterjedt a közeli tárgyakra, bútorokra is, annak ellenére, hogy a lakók szinte azonnal megkezdték az oltást. A balatonboglári önkormányzati tűzoltók kiérkezéséig sikerült a lángokat elfojtani, az egység már csak izzást tapasztalt a helyszínen. A tűzoltók elzárták a közműveket, majd a megégett bútorokat és berendezési tárgyakat eltávolították az épületből.

 

A karácsonyfatűzzel szinte egy időben Enyingen, a Fenyő utcában egy családi ház pinceszinten lévő kazánházában lángra kapott az ott tárolt tűzifa. A tűz a lakórészre nem terjedt át, csak füsttel telítette azt. A siófoki hivatásos tűzoltók a lángokat három vízsugárral oltották el. Az egység ezután átszellőztette és hőkamerával átvizsgálta az épületet.

 

Vasárnap kora reggel Fonyódon a Kupavezér utcában összeütközött két személyautó. A gépkocsikban csak a sofőrök utaztak, mindketten saját erejükből el tudták hagyni járműveiket. A riasztott balatonboglári önkormányzati és fonyódi önkéntes tűzoltók áramtalanították a járműveket és elvégezték a műszaki mentési munkálatokat.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.