capture 20191205 033454

Akár tíz év szabadságvesztést is kaphat az a Győr-Moson-Sopron megyei nő, aki több mint 600 millió forintot sikkasztott és további 200 millió forint áfát csalt el különböző egyesületeken keresztül. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban az őt segítő könyvelővel együtt állította elő.

 

 

A nő által irányított, közfoglalkoztatásra szakosodott egyesületek és cégek munkaerőt közvetítettek Győr-környéki gazdasági társaságoknak. A munkavállalókat bejelentették, utánuk az adókat és járulékokat látszólag rendben bevallották és be is fizették, a munkaközvetítésből származó bevétel áfáját azonban fiktív számlákkal csökkentették, 200 millió forintnál is több kárt okozva ezzel a költségvetésnek.

 

A gyanú szerint a haszonhúzó nő nemcsak az áfával trükközött: milliókat vett fel az irányítása alatt álló szervezetek és társaságok bankszámláiról készpénzben. Ezeket a kivéteket később nem tudta számlával igazolni, így összességében mintegy 665 millió forintot sikkasztott el saját érdekeltségeiből.

 

A kivitelezéshez azonban szükség volt egy, a bűncselekmények felett szemet hunyó könyvelőiroda beszervezésére is. A választott cég a haszon fejében nemcsak a valótlan tartalmú bevallások benyújtását vállalta el, hanem a bűncselekmények tervezésében és végrehajtásában is jelentős szerepet vállalt.

 

A NAV pénzügyi nyomozói hét helyszínen kutattak bizonyítékok után. Az egyesületekkel és cégekkel kapcsolatos könyvelési iratok lefoglalása mellett ingatlanokat és bankszámlákat zároltak. Az elkövetők akár tíz év szabadságvesztést is kaphatnak.

 

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.