DSCN0925

A Fonyódi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya 2019. szeptember 19-én rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást az akkor még ismeretlen tettesek ellen. Az ügy adatai alapján a két férfi 18-án éjszaka ment be a balatonboglári sértett otthonába, ahol egyikük pénzt követelve bántalmazni kezdte az idős férfit, míg testvére a házban értékek után kutatott. A támadók, miután megtalálták a 71 éves férfi nyugdíját, magára hagyták őt.

 

 

Az áldozat csak másnap délután tudott segítséget kérni. A megindított nyomozás során - az összehangolt rendészeti és bűnügyi munka eredményeként - pár órán belül beazonosították és elfogták a feltételezett elkövetőket. Elszámoltatásuk során az elrabolt összeg egy részét megtalálták, amit a rendőrök visszaadtak a nyugdíjától megfosztott sértettnek.

 

B. Márkot és B. Norbertet előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd - őrizetbe vételük mellett – előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.