KÉK HÍREK

wm041601

Befejeződött a „Vigorous Warrior 2019” NATO nemzetközi gyakorlat Romániában, ahol a HUNOR mentőszervezet Bukarestben és Cincuban a hat műveleti nap alatt összesen kilencvenkét embert "mentett meg".

 

A siófoki Mészáros Ferenc, a magyar csapat „Delta” alegységének vezetője Bukarest belvárosában irányította a kutatás-mentést. Kutyákkal is keresték a romok alatt rekedt embereket, majd kutatófúrásokat végeztek. Az utolsó napon egy sérült épületrész ideiglenes megtámasztását végezte a tizenhat fős Delta, amelyet követően egy gerincsérültet mentettek ki a romok közül.

wm041602

A HUNOR egészségügyi szakemberekkel kiegészült alegységei számos sikeres helyszíni osztályozást és ellátást követő kimentést hajtottak végre, többek között pincéből, beomlott födém alól, magasból, mélyből és roncsból is. A kiemelt sérülteket és áldozatokat minden esetben a román társszerveknek adták át, akik elismerően nyilatkoztak a HUNOR szakembereinek munkájáról. Teljesítményükhöz a Román Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának főigazgató-helyettese, dr. Bogdan Pop is személyesen gratulált.

 

A HUNOR szombaton két lépcsőben, közúton és légi úton érkezett haza.

 

Fotó: HUNOR

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.