IDŐJÁRÁS

capture 20200725 075215

Budapest, 2020. július 25., szombat (MTI) - Extrém mennyiségű csapadékra, további intenzív esőzésekre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

 

 

Szombati, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint felhőszakadás veszélye miatt Vas megyére elsőfokú, az ország többi területére másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Zivatarveszély miatt szintén az egész országban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

 

Emellett a várható jelentős mennyiségű csapadék miatt Baranya, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében másodfokú, Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

 

Azt írták: szombat éjfélig több hullámban nagy mennyiségű csapadék várható, de a területi eloszlása a szokásosnál jóval bizonytalanabb. Az egyik esélyes forgatókönyv szerint a Dunántúl délnyugati, déli felén lehet a legtöbb csapadék. A záporokból, zivatarokból, majd már inkább kiadós esőből területi átlagban 30-60 milliméter becsülhető, de helyenként 80-100 millimétert meghaladó csapadék is lehet.

 

Másutt a legtöbb helyen 10 és 30 milliméter közötti csapadék becsülhető, de helyenként, felhőszakadás esetén ennél jóval több (akár 70 milliméter) is hullhat rövid idő alatt. A legvalószínűbb forgatókönyv alapján a legkevesebb csapadékra az északkeleti (és esetleg az északnyugati) határvidéken van esély.

 

Emellett a zivataros zóna egyre inkább Kelet-Dunántúlra és keletre összpontosul, hatására a Mezőföldön, az Alföldön, Észak-Alföldön, illetve északkeleten lehet intenzívebb zivatarokra számítani. A zivatarokhoz felhőszakadás (akár 50-70 milliméter fölötti mennyiségű csapadék), illetve viharos (60-80 kilométer/órás) széllökések és jégeső társulhat. Napközben és este a zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti, a viharos szél és jégeső nem lesz jellemző.

 

Az előrejelzés szerint szombaton a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 26 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 16 és 20 fok közé hűl le a levegő.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.