IDŐJÁRÁS

magyar-kozut-nonprofit-zrtTársaságunk a 7-es főút Somogy megyei, Balatonboglárt érintő szakaszán előreláthatóan csütörtök 22 óra után teljes útzárat vezet be. A lezárás mellett a Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szakembereivel közösen, biztonsági okokból döntöttünk, mivel a 139-es és 140-es kilométerszelvények között található mintegy 150 platán közül 6-10 darab fa az orkán erejű széllökések nyomán balesetveszélyessé vált.

D  VG20140515059

Fonyód, 2014. május 15. Víz alatt álló utca Fonyódon, ahol az erős északi szél miatt kiöntött a Balaton 2014. május 15-én. MTI Fotó: Varga György

balatoni hajozasSiófok, 2014. május 15., csütörtök (MTI) - Leállították a balatoni kompközlekedést Szántód és Tihany között, és nem indulnak a személyhajó járatok sem a viharos erejű szél miatt - tájékoztatta Halmos Gábor, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója csütörtökön az MTI-t.

A vezérigazgató közölte: védett helyre vontatták és rögzítették a hajóikat. A zrt. vitorláskikötőiben folyamatos a szolgálat, hogy megelőzzék a károkat. A bérlők esetenként lazán kikötött hajóinak védelméről is gondoskodtak, ahol kellett, ott saját pótköteleikkel rögzítették őket. A komp- és hajóközlekedés esetleges újraindításáról péntek reggel dönt a cég vezetősége.

mtihirfelhasznalo

Budapest, 2014. május 15., csütörtök (MTI) - A viharos időjárás kezdete óta több helyen a 100 kilométer per órát is meghaladta a szél sebessége, a legerősebb, 141 kilométer per órás széllökést a Veszprém megyei Bakonyban lévő Kab-hegyen regisztrálta az Országos Meteorológiai Szolgálat. A Csongrád megyei Kübekházán az elmúlt 24 órában 40 milliméternyi csapadék hullott.

vihar zamardi

Kaposvár, 2014. május 15., csütörtök (MTI) - Mintegy ötszáz ingatlant védenek a kicsapódó hullámoktól a Balaton déli partján, a viharos erejű szél okozta károk miatt Somogy megyében több mint 80 esetben riasztották a tűzoltókat szerda délután óta - közölte a megyei katasztrófavédelmi szóvivő csütörtök reggel az MTI-vel.

D  VG20140514020

Balatonfenyves, 2014. május 14. A viharos északi szél miatt kicsap a Balaton vize a balatonfenyvesi szabadstrandnál 2014. május 14-én. Több Balaton-parti településen már elrendelték a védekezést a tó magas vízállása és az egyre erősödő széllökések miatt a parthoz közeli épületek megóvása érdekében. MTI Fotó: Varga György

10177230 1424616801136456 680492286103211444 n

10330347 1424545511143585 3381305920178039180 n

csapi

Záporok és zivatarok alakulnak ki a mediterrán térségben - születőben van Olaszország felett az a ciklon, amely holnap a Balkán-félsziget felett tovább erősödve érkezik hozzánk, jelentős mennyiségű csapadékot és viharos szelet okozva.

D  VG20140513012

Döröske, 2014. május 13. A megáradt Rába és Csörnöc patak miatt árvíz borítja a Molnaszecsőd-Döröske közötti utat Döröske határában 2014. május 13-án. MTI Fotó: Varga György

DEBRE20140512002

Debrecen, 2014. május 12. Borsószem nagyságú jégdarabok egy zivatar után Debrecenben 2014. május 12-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

DEBRE20140508014

Szivárvány Debrecen felett 2014. május 8-án. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.