Vizirendeszet_80A tegnapi napon (március 7-én) a délelőtti órákban a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának beosztottai állampolgári bejelentés alapján ellenőrzést végeztek a Sió-csatorna siófoki szakaszán. Az OBI áruház mögötti részen két férfi (51 éves és 28 éves) gereblyéző módszerrel horgászott. Az egyik a partról, a másik a vízben állva próbálkozott. Mivel a helyszínre érkező civil ruhás nyomozókról nem gondolták, hogy rendőrök is lehetnek, nyugodtan folytatták a tevékenységüket. A kollégák kb. 20 percig figyelték a ténykedésüket, melynek során rejtve fényképfelvételeket és videófelvételt is készítettek róluk. Ezen meg is örökítették, amint az egyik férfi éppen egy halat fogott, majd azt a töltés tetején lévő nádasba rejtette el.

Megvárták, amíg a vízben lévő személy is kijön a partra, és mivel ekkor már kézzelfogható bizonyítékok voltak az elkövetők ellen, ezért ekkor közbeléptek, és elfogták a két férfit. Az eszközök láttán az elkövetők a módszert nem is tagadták, azonban azt igen, hogy halat is fogtak volna. Aztán amikor a nádasból előkerült egy zsák, melyben három csuka és kettő ponty volt, valamint a rendőrök megmutatták nekik a fényképeket és a videófelvételt, teljes beismerő vallomást tettek.

Tekintettel arra, hogy a halak elpusztultak, a rendőrök azokat átadták a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt-nek.

Az ügyben a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya állatkínzás miatt indított büntetőeljárást a két férfi ellen, akik horgászengedéllyel sem rendelkeztek, ráadásul a csukára jelenleg (február 15 – március 31.) fogási tilalom van érvényben. Mindezek miatt a büntetőeljárás mellett halvédelmi bírság kiszabására is számíthatnak.

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

{module [99]}

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.