IMG_70592012. február 17-én intézményünk diákönkormányzata rendhagyó farsangi mulatságot rendezett "Népek Farsangja" címmel.

Előzetesen minden osztály számára kisorsoltunk egy jellegzetes népcsoportot. Ezután valamennyi osztály együttműködve, közös gondolkodással, ötletbörzével, osztályfőnökük bevonásával megtervezte a jelmezeket és a bemutatkozó zenés, táncos, vagy épp dramatikus játékkal fűszerezett, vidám műsorszámokat. Nagy volt az izgalom és a várakozás, ki, milyen mókás ötlettel, dús fantáziával tudja bemutatni a többieknek a saját "népét". Az iskola pedagógusai meglepetéssel készültek a diákok számára: Az igazgató úr vezetésével, vidám megnyitó zenére lépkedve, százlábúnak öltözve vonult be a pedagógus gárda a tornaterembe. Hatalmas volt az ujjongás, amikor a jelmez lekerült a soklábú menetről!

Ezzel kezdetét vette a farsangi mulatság, az osztályközösségek (népcsoportok) bemutatkozója!

Az elsősök fantáziavilága és a második osztályosok fergeteges skót tánca már az elején megalapozta a hangulatot, ezt csak fokozta a harmadikasok török hastánca, majd a negyedikesek hawaii hulatánca. Az alsó tagozatosok feladták a leckét a felsősöknek, magasra tették a mércét. Az ötödikesek kínai sárkánya fantasztikusan sikerült, a hatodikasok brazil karneválja pergő ritmusaival már a délutáni disco hangulatát alapozta meg. A hetedikesek afrikai szavanna túrája kedvet ébresztett bennünk, egy igazi túrához. A két nyolcadik osztály is kitett magáért, már a kezdeti szakaszban nagyon lelkesek voltak és a felkészülés meghozta gyümölcsét. A nyolcadik "A" osztály fakírjai, és gyönyörű táncosai bemutattak egy apró pillanatképet Indiából, a "B"-sek pedig megmutatták, hogyan is hódíthatták meg a táncoslábú cowgirl-ök Amerika őslakos indiánjait. A délutáni bulin az egész iskola táncolt, karaoke-party és ügyességi játékok várták a diákokat. A tombolasorsoláson rengeteg ajándék talált gazdára, többek között könyvek, társasjátékok és torták. A helyi Garai Pí-Viz munkatársainak felajánlásával finom sajtos sütit kaptunk és az iskola konyháján teát főztek számunkra.

Kicsik és nagyok örömmel töltötték együtt ezt a vidám napot!

Ezúton is köszönjük a diákok, tanárok, szülők, dolgozók és támogatóink segítő munkáját!

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.