Kezdőlap

korhazPénteken 11 órakor egyeztető megbeszélésre került sor Kaposváron a két kórház menedzsmentje, Dr. Sütő László polgármester úr, és a TESZK igazgatója között. Horváth Zoltán megerősítette azt, hogy a kórházak működtetésért felelős központi szervezet (GYEMSZI) elvárása a két intézmény összevonása, mivel önállóan a marcali kórház nem képes megfelelni a szakmai kollégiumok által megszabott feltételeknek, azonban a betegellátás érdekében szükség van a legtöbb eddigi szakma működtetésére, ezzel kapcsolatos aktív ágyakra. Repa professzor úr, a megyei kórház főigazgatója is megerősítette, hogy a betegellátás érdekében, elhelyezkedéséből adódóan, a marcali kórház aktív ellátására feltétlenül szükség van. A lakosság számára egyfajta garancia, hogy a továbbra is itt maradó tevékenységek – a megyei kórház – révén magasabb szintű ellátásnak felelnek majd meg, és a dolgozók számára is egyfajta túlélést jelent az új helyzet.

Sütő polgármester úr azt kérte, legyen lehetősége garanciát kapnia a terület ellátottságával kapcsolatban, hogy a testület ennek ismeretében tudja meghozni döntését. Hogy konkrétan mely szakmai folyamatok maradnak a kórházban, és lesznek-e újabbak, abban február 14-én kedden délután a megyei kórház és a marcali kórház szakemberei döntenek majd Kaposváron. Így a végső megállapodás megszületése a jövő hét végére várható. A konkrét szakmai feladat ismeretében a jelenleg ellátásra kötelezett Marcali önkormányzat testületi döntést hoz, mellyel átadja a feladatot az államot képviselő GYEMSZI-nek, a GYEMSZI pedig a feladatot saját intézményével, a Kaposi Mór Oktató Kórházzal láttatja el. Az új struktúra szerinti működés várhatóan júniustól indulhat el.

Marcali, 2012-02-10

Dr. Antal Gabriella

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.