Kezdőlap

koponyeg_telHétfőn eleinte ÉK-en még lehetnek kevésbé felhős tájak, majd fokozatosan ott is megnövekszik a felhőzet. A reggeli óráktól D felől egyre többfelé várható havazás. Napközben fokozatosan megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik az É-i szél, mely a DNy-i tájakon egyre komolyabb hóakadályokat képezhet. Reggel -22 és -12, délután -14 és -7 fok között alakulhat a hőmérséklet. Marad a zord idő, téli útviszonyokkal, így továbbra is csak az induljon útnak, akinek feltétlenül muszáj!

Kedden a nap első felében még többfelé havazhat, majd ÉK felől fokozatosan csökken a felhőzet és megszűnik a hóesés. A délutáni órákig erős, nyugaton viharos lesz a szél, így - főleg a reggeli órákban - komoly hófúvásokra készülhetünk, nehéz lesz a közlekedés. Kissé megenyhül az idő: -9 és -1 fok között alakulhat a csúcshőmérséklet.

Szerdán kevesebb, csütörtökön és pénteken újra több felhő lehet felettünk, ekkor szórványosan lehet újabb, de már kisebb havazás. Fokozatosan erősödik az éjszakai lehűlés, a nappalok is továbbra is fagyosak, néhol zordak lesznek.

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.