Kezdőlap

koponyeg_telCsütörtökön északon változóan, délen már erősen felhős lesz az ég, csapadék egyelőre nem várható. Megerősödik, néhol viharossá fokozódik az ÉK-i szél, mellyel folytatódik a szibériai eredetű zord hideg levegő beáramlása. Reggel -20 és -9, délután -10 és -5 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Pénteken már többnyire erősen felhős, vagy borult lesz az ég, és a déli, valamint a keleti tájakon havazás kezdődik. A szél továbbra is viharos lehet. Marad a kemény, farkasordító hideg.

Szombaton borult lesz az ég, délen, délkeleten sokfelé, északnyugaton szórványosan számíthatunk havazásra. Délen és keleten számottevő mennyiségű hó hullhat. A viharossá fokozódó északi szél főleg a keleti és a nyugati tájakon hófúvásokat okoz. Főleg DK-en csak az induljon útnak a hétvégén, akinek feltétlenül muszáj! Komoly gondok lehetnek a közlekedésben. A hőmérséklet egész nap zord lesz, éjszaka és délután is -14 és -7 fok közötti értékeket mérhetünk. A tél leghidegebb napja lehet a szombati.

Vasárnap eleinte többfelé havazhat még, majd délután csökkenhet a havazás intenzitása, és területi kiterjedése. Továbbra is lehet hófúvás. Az ÉNy-i tájakon 70-100km/h-s lökések kísérhetik az É-i szelet, így a hőérzet -25 fok körül alakulhat! Összességében és nagyjából vasárnap estig ÉNy-on 5 cm körül, a főváros térségében 10-20, DK-en 30-40 cm hó hullhat.

A jövő hét elején ismét zord reggelek lehetnek, -25, -20 fokos minimumokkal.

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.