horgaszversenyÁfa-mentesek lesznek a balatoni területi horgászengedélyek januártól, részben ennek köszönhetően nem kényszerül jegyáremelésre a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNP), viszont ezért csak januártól lehet megvásárolni az akciós horgász engedélyeket - tájékoztatta Füstös Gábor vezérigazgató az MTI-t.

Eddig 25 százalékos áfa terhelte a balatoni horgászjegyeket, viszont a horgász-szervezetekhez hasonlóan a hajdani Balatoni Halászati Zrt. jogutódja, a BHNP nonprofit társaságként működik tovább, ezért változhatnak áfa-mentessé az engedélyek is.

A Balaton ökológiai egyensúlyáért, a haltelepítésekért és a halőrzésért felelős BHNP költségvetésének több mint kétharmada, közel 400 millió forint származik évente a horgászengedélyek értékesítéséből.

üstös Gábor kifejtette, az áfa-mentesség révén megtakarított pénz segítségével őrizheti meg a társaság a gazdasági egyensúlyát, hiszen míg korábban igen, idén a válságra való tekintettel nem kaphatott állami finanszírozást a kiemelt közfeladatai elvégzésére, köztük a veszteséges busahalászatra és a halelhulláskor keletkező tetemek eltávolítására. A halőrzésben közelmúltban végrehajtott eszközfejlesztést is az áfa-mentessé válásnak köszönhetően tudták meglépni - tette hozzá.

A vezérigazgató a horgásztársadalom türelmét és megértését kérte amiatt, hogy az áfa-mentesség bevezetése okán a jövő évi engedélyeket csak januártól lehet megvásárolni, így az akciós jegyek nem kerülhetnek a karácsonyfa alá. Ezért a 10 százalék körüli kedvezményt biztosító akciós területi engedélyeket nemcsak a szokásos ideig, január közepéig, hanem január 27-ig lehet majd vásárolni, továbbá "kárpótlásul" két nagy, februári és márciusi horgász-szakkiállításon (a FEHOVÁ-n és a HIT csarnokbeli horgászexpón) is kaphatóak lesznek.

{module [99]}

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.