Kezdőlap

rendor_802011. december 08-án 21 óra 55 perckor ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen színű és típusú gépkocsival közlekedett Kaposvár belterületén a Kisfaludy utcában az Arany J. téri körforgalom irányából a Nádor utca irányába. A Léva közbe vezető út kereszteződésében szabálytalanul az előtte, vele azonos irányban haladó és a Léva köz felé a balra bekanyarodást megkezdő kék színű, Peugeot 106 típusú személygépkocsi előzésébe kezdett, melynek során az ismeretlen jármű a jobb oldalával a Peugeot 106 típusú személygépkocsi bal első sarkának ütközött. Az ütközést követően a gépkocsivezető megállás és adatai hátrahagyása nélkül tovább hajtott.A baleset során személyi sérülés nem történt, a gépkocsikban anyagi kár keletkezett.

A Rendőrség kéri mindazok jelentkezését, akik látták a közlekedési eseményt és az ismeretlen járművel, vagy annak tulajdonosával, vezetőjével kapcsolatosan információval rendelkeznek. Ismeretlen személy 2011. december 10-én az általa vezetett, ismeretlen rendszámú ezüst szürke Renault vagy Opel típusú személygépkocsival

Kaposvár belterületén a Tesco parkolóban, a Kanizsai utca felőli oldalon hátramenet során nekiütközött a mögötte parkoló kék Renault Kangoo gépkocsi bal első lökhárítójának. Az ismeretlen járművezető a baleset után a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül távozott. A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban anyagi kár keletkezett.

Kérjük mindazok jelentkezését, akik információval tudnak szolgálni a balesetet okozó járműre, vagy annak tulajdonosára, vezetőjére vonatkozóan.

A bejelentéseket személyesen a Kaposvár Városi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre u. 12. fszt. 7. szám alatt, vagy telefonon várják a rendőrkapitányság munkatársai a 82/502-700 telefonszám 25-02–es illetve 25-15-ös mellékén.

{module [99]}

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.