Kezdőlap

DSCF0127A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesület Marcali Körzeti Csoportja december 9-én délután tartotta évzáró nagyrendezvényét a Gyermekélelmezési Központban. Tagjaink és a vendégsereg elsőként beszámolót hallgathatott az eltelt év programjairól, eseményeiről és a jövő év terveiről vezetőnktől, Magdikától, majd köszöntőt mondott és egyben rövid tájékoztatót is adott Végh János MSE titkár az eltelt esztendő alatt bekövetkezett és bennünket leginkább érintő jogszabályi változásokról.

Ünnepségünket megtisztelte jelenlétével fő támogatónk: Dr. Suchman Tamás (MAZSÖK) felügyelő bizottságának elnöke és Dr. Sütő László polgármester úr, továbbá - a teljesség igénye nélkül - együtt ünnepelt velünk és további együttműködésről biztosította közösségünket a város minden társ civil szervezet megjelent vezető képviselője.

A hivatalos rész lezárásaként, Kutor Sándor a csoport nevében megköszönte Salamon Györgyné, Magdika fáradhatatlan csoportvezetői munkáját, további sikereket és ehhez jó egészséget kívánva.

Az est folytatásaként több kulturális előadás is következett. Elsőként, a Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskola hetedikes tanulói nagyszerű néptánc előadását láthattuk, melyet csoportunk Irodalmi színpada követett egy nagyon szépen koreografált adventi műsorral, melyet Surányiné Dér Dóra rendezett. A jó kedv és humor jegyében csömendi csoportunk kettő szatirikus előadással is kedveskedett, mellyel tovább fokozta az amúgy is emelkedőben lévő hangulatot.

Képek: Németh László

(a galéria kis képekre kattintva érhető el)

{module [99]}

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.