nyulA vidékfejlesztési statégia kiemelt feladata az öngondoskodás elősegítése, ehhez a törekvéshez jól kapcsolódik a Nyúl-unk a munkáért elnevezésű munkahelyteremtő program beindítása - közölte az agrártárca államtitkára csütörtökön Kartalon sajtótájékoztatón.

V. Német Zsolt elmondta, hogy a kormány különféle intézkedésekkel igyekszik a falusi lakosság megélhetési lehetőségeit javítani, ezen belül az üresen álló istállók, ólak újra benépesítéséhez is fontosnak tartja, hogy a helyben megtermelt élelmiszer alapok minél nagyobb arányban helyben jussanak el a fogyasztókhoz. Ebbe a képbe illik a nyúltartás újraélesztése is, amelynek megvalósításáért a tárca a kezdeményezés felett védnökséget vállal. Amennyiben a modell sikeres lesz, más állattartó ágazatokra is kiterjesztik - tette hozzá.

Sándor Ferenc a Zika szövetkezet elnöke bejelentette: öt, nyúltartásban érdekelt cég összefogva 20 millió forintos ráfordítással pályázatot hirdet, amelyben 200, az elmaradott térségekben élő család, vagy közösség számára ad lehetőséget a nyúltartás beindítására. E szerint a nyerteseknek, közösségenként 5 anyanyulat és egy baknyulat ajánlanak fel, a tartáshoz szükséges eszközökkel, 3 hónapra az ingyen takarmánnyal, a tartást betanító oktatási programmal együtt. Ily módon a nyúltartók a szaporulat által évi hozzávetően 150 vágásra érett nyúlhoz juthatnak hozzá. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az érintett családok asztalára hetente 2-3 alkalommal is kerülhet friss hús.

Az elképzelés szerint a nyúltartásba beletanuló, abban a számításukat megtaláló családok a későbbiekben nem csupán saját ellátásra, hanem az átvevő cégek számára bedolgozva állandó jövedelemhez, megélhetéshez juthatnak. Jelenleg évente 4,3 millió nyulat vesz át, dolgoz fel az országban Kecskemét mellett és Baján működő vágóüzem. Pedig a szakember közlése szerint a 80-as években 13 millió nyulat vágtak, az ágazat exportra termelt, továbbra is keresett termék a külpiacon továbbra is jól eladható terméknek számit. A nyúlhús koleszterinben szegény, fehérjében gazdag, ezért az egészséges táplálkozás jegyében a hazai fogyasztást is célszerű lenne fellendíteni - húzta alá a szakember.

A pályázatra augusztus 20.-ig lehet jelentkezni.

{module [99]}

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.