Mini-tenisz verseny !
2010.
07.19
Szombaton Keszthelyen rendezték meg a Magyar Iskolai Teniszprogram régiós fordulóját. A Noszlopy iskolában heti egy-egy alkalommal ismerkednek az alsósok, felsősök a teniszezéssel. A háziversenyek után most mérkőztek a gyerekek először országos szintű versenyen. Négy korcsoportban zajlottak a körmérkőzések az ország minden tájáról (Kalocsától-Szombathelyig) érkezett magas tudásszintű gyerekek között. A nagy hőség ellenére szépen helyt álltak tanulóink.A 2001-ben született fiúk között Kiss Lajos Bence 3. helyezést, míg a 2000-ben született lányok között Klenóczki Anna 5.helyezést ért el. Eredményükhöz ezúton is gratulálok. A képeket köszönjük Déghy Lászlónak. Felkészítő: Magyar Viktor.
Összeérnek a gabonák ...
2010.
07.19
Somogy megyében finiséhez érkezett a nyári betakarítási kampány, hiszen a több mint 100 ezer hektár betakarítandó terület közel 60%-án végeztek a gazdálkodók a munkákkal, így mintegy 200 ezer tonna szemtermés került a tároló létesítményekbe. Befejeződött az őszi árpa, a magborsó és végéhez közeledik a repce vágása. Az őszi búza betakarítási készültsége 45%. A kánikulai forróság miatt „összeértek” a gabonák, melyet bizonyít, hogy sok helyen vágásérettek a tavaszi kalászosok, így a sörárpa és a zab is. A tavaszi árpa 40%-át, a zabnak 1/5-ét már betakarították. A növénytermesztőknek nagy a felelőssége a tekintetben, hogy melyik gabonafélét aratják, ügyelve arra, hogy a mennyiségi és a minőségi veszteség a lehető legkisebb legyen. – mondta Varga Gábor, a megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal főigazgatója.
Marcali közúti baleset ...
2010.
07.19
2010.07.18-án este a Jókai és az Arany j. u. sarkán 2 db Renault Clio személygépkocsi összeütközött. A gépjárművek forgalmi akadályt képeztek. Az ütközés következtében 1 fő megsérült, akit a mentők a marcali kórházba szállítottak. A kiérkező egység áramtalanított, forgalmat irányított és megszüntette a forgalmi akadályt. Képek és információ: Marcali Tűzoltóság
2. nyílt nap a Balatonringen ...
2010.
07.19
Ma is sokan látogattak ki a Balatonring területére, hogy quaddal végig mehessenek a pályán. Helikopteres sétarepülés is volt, többen éltek a lehetőséggel, és kipróbálták. Én is repültem, köszönöm a feledhetetlen élményt a HeliPest ügyvezetőjének, Pacsay Ritának. Forrás: marotvolgye.hu Képek és információ: Pálfi Lászlóné





















