Városunk

DSC02336

A Magyar Nyelvtudományi Társaság immár XVII. alkalommal rendezte meg a Simonyi Zsigmond helyesírási versenyt a magyarországi és a határon túli magyarlakta területeken élő, 10–14 éves diákok számára. A válogatóversenyekről idén összesen 142 diák jutott be a döntőbe, melyet május 24-én (szombaton) tartottak.

A 8. osztályosok 36 fős mezőnyében Somogy megyét a Mikszáth Utcai Általános Iskola diákja, Magyar Kornélia képviselte.

A döntőt Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Múzeum körúti épületében, a Gólyavárban tartották meg.

A verseny programja a hagyományoknak megfelelően ünnepélyes megnyitóval indult, majd
a diákok évfolyamonként más-más teremben mérték össze helyesírástudásukat: tollbamondást írtak, és helyesírási feladatlapot töltöttek ki.

A feladatlapok gyakorlatai – igazodva az egyes évfolyamok helyesírási tananyagához – felölelték a magyar helyesírási szabályok teljes rendszerét.

DSC02350

Eközben a kísérő tanárok és a szülők számára színvonalas szakmai program kezdődött. A zsűri elnöke, Keszler Borbála professor emeritus tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást a helyesírási szabályzat 12. kiadásáról, majd Gonda Zsuzsa középiskolai tanár, a bölcsészkar oktatója beszélt a digitális szövegek világáról.

A versenyfeladatok javításának óráiban a diákok ellátogattak a Nemzeti Múzeumba, a Trefort-kertben pedig izgalmas kvízjáték feledtette velük a verseny izgalmát.

A díjkiosztó ünnepségen –a sok nagylelkű támogatónak köszönhetően- egyetlen diák sem maradt könyvjutalom, emléklap és oklevél nélkül.

DSC02380

A versenyen Magyar Kornélia nagyszerűen helytállt, 85%-os teljesítményével a XX. helyen végzett.

Felkészítő tanára: Kiláné Meggyesi Zsuzsanna

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Széchenyi u. 25.
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítvás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.