VÁROSUNK

2018.08.20.03

2018. augusztus 20-án Szent István király ünnepén, hétfőn 18 órakor a Marcali és Környéke Hagyományőrző Ipartestület székházánál is megemlékezést tartottak az államalapítás alkalmából.

 

A himnusz eléneklése után a megjelenteket Szaka Zsolt elnök köszöntötte, aki bevezetőjében Szent István király nagyságát méltatta. Ezután Sajó Sándor: Magyarnak lenni című versét Juhász Sándor szavalta el. Majd Huszti Gábor, a Somogy Megyei Közgyűlés alelnöke osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Beszédében kiemelte, hogy: „A mai ünnep, augusztus 20-a államalapítónk mellett rólunk, magyarokról szól és mindarról, ami összeköt minket. Szent István királyra nem csak azért kell emlékezni, mert a dicső múlt egy része, hanem azért is, mert ő teremtette meg a jövő lehetőségét mindnyájunknak azzal, hogy ezer esztendővel ezelőtt keresztény és független magyar államot teremtett.”

 

A továbbiakban pedig az államalapító uralkodó jelentőségéről és keresztény örökségének megőrzését hangsúlyozta a következő szavakkal: „Meggyőződésem, hogy az államalapításért és nemzetünk fennmaradásáért a leghatékonyabban úgy tudunk hálát adni, hogy összefogással és szorgalommal megóvjuk és továbbépítjük mindazt, amit elődeink ránk hagytak. Ehhez a nem kis feladathoz merítsünk erőt a mai ünneplésből, hálaadásból, hogy még sok-sok ezer évig tudjunk magyarul, anyanyelvünkön gondolkodni, beszélni, írni, örömet és fájdalmat kifejezni.”

 

Ezt követően – az ipartestület képviseletében – Incze Gabriella és Sziva László tagok, valamint a helyi Fidesz-szervezet részéről Huszti Gábor elnök és Vékony Péter helyeztek el koszorút az emlékműnél.

 

Végül a Szózat elhangzása után, az egyesület székházában Fábos-Landi Vivien gyűjteményéből nyílt kiállítás régi gadányi fényképekből. A rendezvényt élénk érdeklődés kísérte.

 

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.