VÁROSUNK

39 lead

Pünkösdvasárnap, a húsvét utáni 50. napon, a Szentlélek eljövetelét és az egyház alapítását ünneplik a világegyházban. Az erdélyi Csíksomlyón pedig minden év pünkösd szombatján tartják meg az összmagyarság egyik legjelentősebb keresztény eseményét.

 

Ez a búcsú eredetileg a székelyek által 1567-ben kezdett, katolikus hitük megvédéséért hálát adó fogadalmi zarándoklata volt, amely a rendszerváltozás után nemcsak az anyaországi, hanem az egész világ magyarságának vallási és nemzeti ünnepévé nőtte ki magát. Az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú mottója: „Legyen nekem a Te igéd szerint.” (Lk 1,38)

 

Az első búcsújárást 1567-ben tartották akkor, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Azonban Csík, Gyergyó és Kászon népe a gyergyóalfalvi plébános, István atya vezetésével pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, s miután Szűz Mária segítségét kérte, győzelmet aratott a fejedelem serege felett a Tolvajos-hágón.

 

A diadal után nyírfaágakkal ékesített lobogóikkal újfent Csíksomlyón adtak hálát és tettek fogadalmat, hogy ezután minden évben elzarándokolnak ide. A régi kegytemplom helyett a mai nagy barokk templomot a 19. század elején kezdték el építeni, majd 1876-ban szentelték fel, és 1948-ban kapott „basilica minor” (kisebb bazilika) rangot. A szabadtéri oltár Makovecz Imre és csíkszeredai tanítványa, Boros Ernő tervei alapján készült.

 

Az idei 451. zarándoklaton is több százezer magyar gyűlt össze a földkerekség minden tájáról. 2018. május 19-én a papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon – a régi hagyományoknak megfelelően – délelőtt fél 11-kor indult a csíksomlyói kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe a Hármashalom oltárhoz. A kordont követve ment ki nyeregbe többek között Áder János köztársasági elnök és felesége is.

 

A menet számos hagyományos egyházi jelvényt visz magával: középtájt, a főpapok előtt helyezik el a labarumot, a nép által „labóriumnak” nevezett győzelmi jelképet, amely az ókori Nagy Konstantin császár féle jelvényhez hasonlatos. A 30 kilogrammos tárgyat a hagyomány szerint mindig a katolikus gimnázium egy-egy végzős diákja emeli a magasba. Amikor a labarum a Kissomlyó-hegyen lévő Salvator-kápolna elé ér, ahol az István pap vezette első zarándoklat emlékét őrző kereszt áll, eléneklik az „Egészen szép vagy Mária” című éneket, amit főpapi áldás követ. A hagyomány szerint a közelebbi, de sok esetben a távolabbi egyházközségek keresztaljai, búcsús közösségei is gyalog teszik meg az utat, a távolabbi vidékekről pedig szervezetten vagy egyéni kezdeményezés alapján érkeznek.

 

A legelső zarándokok azonban már idén is hajnalban érkeztek Máriát dicsőítő énekekkel, zászlókkal és helységnévtáblákkal a kezükben, hogy idejekorán helyet foglaljanak templom feletti, Jézus hegyének is mondott Kis-Somlyó és az azon túl emelkedő, 1035 méter magas Nagy-Somlyó erdős hegye közti széles hágó gyepén lévő nagy kiterjedésű területen. Magyarországról több különvonat: a Székely Gyors, Csíksomlyó Expressz, valamint a Boldogasszony zarándokvonat szállította a zarándokokat, de a többség autókkal vagy buszokkal érkezett.

 

A felvonulás ezután az érkezés sorrendjében történik, a menet fokozatosan több kilométer hosszú lesz, és a kegytemplom után kettéválik: az egyik ág Jézus hegyét északról megkerülve, a másik ág a Szent Anna-kápolna irányából közelíti meg a mise helyszínét. A Kárpát-medence minden szegletéből érkeztek a hívek, voltak, akik először, míg mások már évtizedek óta visszajárnak. Ameddig a szem ellátott, mindenfelé embereket lehetett látni.

 

A csíksomlyói búcsú szentmiséjének szónoka idén először nem magyar nyelvterületről érkezett, hanem az ismert lengyel zarándokhely, a czestochowai pálos kolostor házfőnökét hívták meg az erdélyi ferencesek.

 

Marian Adam Waligóra magyarul megtartott szentbeszédében az élet védelmének mindenek fölöttiségét hangsúlyozta és Isten áldását kérte a magyarságra, valamint azt kérte a hívektől, hogy őrizzék meg hitüket, értékeiket. Prédikációjában a Szűz Mária közbenjárásába vetett hit fontosságáról beszélt. Mindenek előtt emlékeztetett rá, hogy „őt követve nem térsz le az útról; rá gondolva nem hibázol; amikor ő védelmet nyújt, nem aggódsz; amikor a kegyelem veled van, célba érsz”.

 

Meglátása szerint a czestochowai és a csíksomlyói Szűz Anyára tekintve egyaránt ajándékot kapunk: az Istenanya tekintetét, amelyre mindannyiunknak szüksége van a kegyelmével együtt, hiszen Isten jelenlétének üzenetét adja át nekünk.

 

Az idei szentmise napsütésben kezdődött, de közben beborult és leszakadt az ég: a zarándokok azonban az eső ellenére is kitartottak – miközben mindenhonnan előkerültek az esőkabátok vagy az esernyők – és összekulcsolt kézzel imádkoztak tovább. A búcsú végén a résztvevők közösen énekelték el a pápai, a magyar, majd a székely, illetve a régi székely himnuszt is.

 

Írta és fotók: Kiss Kálmán

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.