VÁROSUNK

20180511 113633 lead

Napjainkban a gyakori utazási lehetőségek, az ezzel együtt járó megnövekedett forgalom, s ebben a biztonságos közlekedés szükségessé teszi, hogy minél fiatalabb életkorban megismerkedjenek a gyermekek mind a gyalogos, mind a közúti közlekedés alapjaival.

 

Ehhez nyújt segítséget a Mesepark Óvodában elkészült KRESZ pálya, amit nagy örömmel és érdeklődéssel vettek birtokba a gyermekek. Szülői támogatás mellett valósult meg már az elmúlt időszakban a pálya aszfaltozása, most pedig sor került a burkolati jelek felfestésére, valamint a szabályok elsajátításához szükséges közlekedési táblák beszerzésére is.

 

Köszönetünket fejezzük ki Simon Attilának a festéshez szükséges kellékek beszerzéséért és a munkálatok precíz irányításáért, szakavatott segítőjének, Vörös Józsefnek, a munkában lelkesen résztvevő szülőknek - Szűcs Violetta, Vetróné Meiszterics Jusztina, Vetró József - akik segédkeztek a kreatív kivitelezésben, valamint minden szülőnek, aki támogatásával hozzájárult a projekt megvalósulásához.

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.