MTI HÍREK

D NOE20190124022

Budapest, 2019. január 24., csütörtök (MTI) - Fa Nándor óceáni szólóvitorlázót beiktatta tagjai közé a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesülete.

 

A csütörtöki, gálavacsorával egybekötött ceremónián Kárpáti György, az egyesület elnöke nyújtotta át az elit tagságot igazoló plakettet.

 

A hajótervezőként és hajóépítőként is elismert vitorlázót a szeptember 19-én elhunyt négyszeres olimpiai és háromszoros világbajnok párbajtőrvívó, mesteredző, Kulcsár Győző megüresedett helyére választották be a tagok. Méltatását Gundel Takács Gábor sportriporter olvasta fel.

 

Ebben elhangzott, hogy kajak-kenuval kezdte sportpályafutását, majd már vitorlázóként a Finndingi hajóosztályban versenyzett, de az 1984-es olimpiai bojkott miatt fel kellett adnia álmait, ezért ebben a hajóosztályban befejezte szereplését. Amint arra a laudáció kitért, Fa Nándor a 42. halhatatlan magyar sportoló, azonban mind közül az első, aki nem rendelkezik olimpiai, világ- vagy Európa-bajnoki éremmel.

 

"Másoknál csak önmagunk legyőzésével lehetünk jobbak. Azt gondolom, Fa Nándort minden fiatal elé példaképnek lehet állítani" - hangzott el a sportemberről, aki pályafutása alatt három könyvet is írt, a Szent Jupát 700 napja, Magad, uram és Kalandjaim a Föld körül címmel.

 

Fa Nándor rövid beszédében kitért rá, hogy kicsit még szoknia kell ezt az elismerést, ugyanakkor óriási megtiszteltetésnek tartja, ugyanis olyanoktól kapta, akik maguk is a csúcson voltak, és ismerik az oda vezető utat.

 

"Az az ötven év, amit sportolóként megéltem, hihetetlen küzdelmet és munkát hozott, de nem érzem áldozatnak, hiszen az a szépség, amit kaptam, nincs arányban ezzel" - hangsúlyozta.

 

Fotó:MTI/Bruzák Noémi

 

Fa Nándor ötször vitorlázta körbe a Földet - háromszor egyedül -, tavaly február óta pedig betölti a Magyar Vitorlás Szövetség tiszteletbeli elnöki posztját. A Vendée Globe elnevezésű földkörüli viadalon 1993-ban az ötödik helyen végzett, ezzel ő volt a legjobb nem francia vitorlázó, ráadásul maga tervezte és építette hajóval.

 

A halhatatlanok tagsága:

 

Darnyi Tamás, Dunai Antal, Egerszegi Krisztina, Fa Nándor, Faragó Tamás, Gyulay Zsolt, Hegedűs Csaba, Kamuti Jenő, Kárpáti György, Kásás Tamás, Keleti Ágnes, Kovács Katalin, Magyar Zoltán, Nagy Tímea, Polgár Judit, Rejtő Ildikó, Székely Éva, Török Ferenc, Vaskuti István, Wichmann Tamás

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.