MTI HÍREK

BKKB nyito 003

Siófok, 2018. május 23., szerda (MTI) - Somogy megye rendőrfőkapitánya szerint minden feltétel adott ahhoz, hogy tovább erősödjön a közbiztonság a Balatonnál.

 

Molnár Gábor, aki idén a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottságot (BKKB) is irányítja, a BKKB szerdai siófoki szezonnyitó értekezlete utáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az üdülőrégió megfelelő segítséget kap a készenléti rendőrségtől, és a megyei rendőr-főkapitányságok is az aktuális helyzetnek megfelelően csoportosítják át erőiket.

 

Úgy fogalmazott: "a feladat nagy, de felkészültünk, és mind az anyagi, mind a technikai, mind a személyi feltételek adottak ahhoz, hogy ha lehet, még a tavalyinál is jobb közbiztonságot teremtsünk a Balatonnál."

 

Lakatos Tibor, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatósága közrendvédelmi főosztályának vezetője azt mondta: a turisták úti céljuk megválasztásánál nagyon figyelnek a közbiztonságra. Magyarország és a Balaton is kiemelkedően teljesít ebből a szempontból.

 

Ismertette: a készenléti rendőrség, az országos főkapitányság és a megyei rendőrkaptányságok is támogatást nyújtanak a szükséges rendőri létszám és a technikai eszközök biztosításához a Balatonnál, például a légi-rendészeti parancsnokság helikoptereinek működtetésével a térségben. A készenléti rendőrség lovas és kerékpáros rendőröket ad, és az érintett megyei főkapitányságok kerékpáros rendőrei is ellátnak majd szolgálatot. Megszervezik továbbá az üdülőrégióban az éjszakai, illetve hajnali vonatok rendőri kíséretét.

 

A sajtótájékoztató vízi mentési bemutatóval kezdődött. Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője a vízbe fulladás veszélyére hívta fel a figyelmet. Elmondta: aki a Balatonnál a partról bármilyen balesetet lát, hívja a 1817-es ingyenes segélyhívó számot.

 

A balatoni vízrendészet 27 hajóval ügyel a biztonságra, és segít a bajbajutottakon a Balaton 600 négyzetkilométernyi felületén. Szólt arról is, hogy a balesetek megelőzéséhez több tájékoztató táblát helyeznek ki többi között a tó 235 kilométer hosszú partszakaszának 726 stégénél.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.