MTI HÍREK

kolteszet napja

Kaposvár, 2018. április 10., kedd (MTI) - Nívós programokkal tisztelegnek József Attila előtt Balatonszárszón a költészet napján, szerdán.

 

A dél-balatoni település honlapja szerint a Szárszón tragikus körülmények között elhunyt költő emlékére immár harmincegyedik alkalommal tartják meg a Költészet Napja rendezvényt, amelynek délelőtt kilenc órától a József Attila nevét viselő általános iskola és az emlékház ad otthont.

 

Az esemény koszorúzással kezdődik a költő szobránál, ezt Németh Gábor szobrászművész hallgató kiállításának megnyitója, majd az általános iskolások szavalóversenyének Somogy megyei döntője követi.

 

Kozma Krisztián Kazinczy-díjas versmondó Ars poetica című versszínházi műsorával jelentkezik, a nap zárásaként a szavalóverseny eredményhirdetésére és díjkiosztójára kerül sor a településen.

 

Somogyban több helyen is tartanak különböző rendezvényeket a költészet napján. Kaposváron Földes László Hobo a Tudod, hogy nincs bocsánat című József Attila-esttel várja az érdeklődőket, Siófokon pedig idén is megrendezik a költészetnapi versmondó versenyt és gálaműsort a Kálmán Imre Kulturális Központban.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.