KULTÚRA

siofokkalmanimreszabadteriszinpad

Budapest, 2018. július 7., szombat (MTI) - Szombaton a Primadonnák című előadással kezdődik a Játékszín nyolchetes programsorozata, a Színpart, amelynek keretében nyolc produkció látható Siófokon.

 

Nyolc hét alatt 309 művészt utaztat Siófokra a Játékszín. Az idén ötéves teátrum jóvoltából nyolc előadás látható a déli part legnagyobb játszóhelyén olyan művészek fellépésével, mint Hernádi Judit, Nagy-Kálózy Eszter és Lengyel Tamás - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

 

A Játékszín produkciói és vendégelőadásai nyolc szombat este várják a Kálmán Imre Szabadtéri Színpad közönségét.

 

A siófoki Színpart nyári programjában mások mellett fellép Udvaros Dorottya, Szulák Andrea, Rudolf Péter, Fischl Mónika és Homonnay Zsolt, de Siófokra érkezik többek közt Nagy Sándor, Lévay Viktória, Dobó Kata, Molnár Áron és Szente Vajk, valamint a musicalműfaj legújabb generációjának képviselői, köztük Foki Veronika, Tóth Angelika és Puskás Peti, Szemenyei János és Egyházi Géza.

 

A nyolc előadásos sorozat kínálata sokszínű, musicalek, vígjátékok, operett, Hernádi Judit önálló műsora és egy Cseh Tamás-est is szerepel a palettán.

 

A Játékszín saját produkciói közül két vérbő komédia, a Primadonnák és a Kölcsönlakás, valamint a májusban bemutatott Dog Story látható a Színparton.

 

Vendégelőadással érkezik a Budapesti Operettszínház, amely A chicagói hercegnőt mutatja be, a Soproni Petőfi Színház a Sing Sing Sing musical show-val érkezik Siófokra, és bemutatkozik a Sakk (Chess) című nagyszabású musical is.

 

Az előadások zavartalan lebonyolítását összesen csaknem százfős színházi stáb segíti a háttérben. A közleményben Bank Tamást, a Játékszín igazgatóját idézik, aki kiemelte: ekkora feladatra magánszínház még nem vállalkozott.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.