KULTÚRA

31357195 1444492378995666 5813875002692337664 o

Kaposvár, 2018. május 17., csütörtök (MTI) - Csaknem húsz helyszínen hetven programot kínál a Rippl-Rónai Fesztivál: a Kaposvár világhírű szülöttének, Rippl-Rónai József (1861-1927) festőművésznek emléket állító összművészeti rendezvény május 24. és 27. között lesz a somogyi megyeszékhelyen.

 

A fesztivál négy napja alatt a képzőművészetet, azon belül is a festészetet ünneplik Kaposváron - közölték a szervezők az MTI-vel. A programsorozat főkiállítását jelentő X. Groteszk triennálét az Együd Árpád Kulturális Központ Vaszary Képtárában rendezik, az Art Nouveau Művészzászló-kiállítás a megyeszékhely sétálóutcájában kap helyet, ugyancsak tárlaton mutatkoznak be a Zichy Tehetség Műhely alkotói - fejtették ki.

 

A közönség zenei szórakoztatásáról mások mellett a Révész-Závodi-páros a Piramis-éveket megidéző koncertjével, Müller Péter Sziámi és barátai, valamint Földes László Hobó, az Anima Sound System, a Mörk és a Kaposvár Helyőrségi Zenekar gondoskodik a négy nap alatt.

 

A programok túlnyomó részét Kaposvár történelmi belvárosában rendezik meg: a kiállítóhelyek mellett az Agóra, a Vigasságok tere és a Kossuth téri nagyszínpad lesznek kiemelt helyszínek - hívták fel a figyelmet a szervezők. A hozzávetőlegesen 25 millió forint költségvetésű - túlnyomó többségében a megyeszékhely önkormányzatának támogatásából megvalósuló - fesztiválra több ezer embert várnak a szervezők.

 

A Kaposvári Egyetem hallgatói a fesztivál felvezetéseként már csütörtökön krétákkal rajzolták fel a somogyi megyeszékhely főterének burkolatára Rippl-Rónai József a Vörös ruhás nő c. képét. A fesztivál programjairól bővebb információk a www.ripplfeszt.hu oldalon olvashatók.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.