KÖZELBEN

20181006 130051 Kicsi

Az idén már tizenkettedik alkalommal került sor a borkorcsolya versenyre a hétvégén, a szüreti mulatság keretében. Tizennégyen hozták el tizenhatféle finom tésztájukat, pl. kürtőskalács muffint, Duna-hullámot, diót, juhászkiflit, kolbászos kiflit, sonkás-sajtos tekercset stb.

 

Örömünkre voltak visszatérő fiatal versenyzők, és ismét volt általános iskolás korú versenyző is, s olyan is, aki ebben az évben mérette meg magát először. A versenyzők fele az idősebb korosztályból került ki. Nekik külön köszönet jár a fáradtságukért.

 

Fődíjat érdemelt Obál Jánosné Olga-almás nevű tésztája az édes kategóriában. A sós tészták fődíját Lakatos Dominik vitte el kéksajtos pogácsájával. Neki különdíjat is osztott a zsűri, a dekoratívan tálalt diókrémes roládjáért. A legfiatalabb versenyző, Tomisa Noel, ugyancsak különdíjat érdemelt almás rácsos linzertorjával.

 

A szervező, Kéthelyért Egyesület nevében köszönjük a vállalkozó kedvű versenyzőknek, hogy finom és ízlésesen tálalt tésztákkal támogatták a rendezvényt. A tésztákat a bálozók fogyasztották el. A zsűri - Baksa László, Dr. Gelencsér Magyar Lívia, Kottán László - munkájáért is köszönet.

 

A fődíjasok és különdíjasok főként helyi termékekből álló ajándékcsomagot és oklevelet vehettek át, de minden versenyző jutalmat érdemelt, amely ebben az évben, egy szép, az önkormányzat által felajánlott, Kéthely feliratú kerámiabögre volt. Köszönjük a Harmath Pincészet és a Szabó Bormanufaktúra és Havanecz József támogatását is.

 

Fotó: Magyar Krisztina

 

A galériához kattintson a képre!

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.