KÖZELBEN

XPR04067 resize kicsi

Centenáriumi emlékfutás a hősökért elnevezésű rendezvénnyel emlékezik meg a honvédelmi tárca a száz évvel ezelőtti caporettói áttörésről. Az esemény fővédnöke dr. Simicskó István honvédelmi miniszter.

 

A tizenegy napon át tartó emlékfutás, amelyet a 12. isonzói csata 100. évfordulója alkalmából rendeznek október 11-én indult Budapestről, a Hősök teréről, és október 24-én, nyolcvankét település érintésével ér véget a szlovéniai Kobaridban.

 

Az esemény századik évfordulóján kilenc hivatásos és szerződéses, valamint egy önkéntes műveleti tartalékos katona indul útnak október 11-én a Hősök teréről, hogy tizenegy nappal később - 1123 kilométert megtéve és nyolcvankét települést érintve - Kobaridba érkezve teljesítsék a caporettói csata tiszteletére szervezett emlékfutást. A futás útvonalán elhelyezkedő emlékműveknél és hősi temetőknél a résztvevők leróják tiszteletüket.

 

Mivel a futók mindannyian somogyi katonák, Siófoktól Iharosig nagy szeretettel köszöntötték a katonákat, együtt emlékezve a települések hősi emlékműveinél. A katonák zöme (heten) a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred állományából verbuválódott, egy-egy fő pedig az MH 54. Veszprém Radarezred és az MH Katonai Rendészeti Központból csatlakozott. A csoport vezetője az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokságról Nevelős László alezredes.

 

Siófokon városi rendezvénnyel várták a sportolókat, Kaposváron pedig ünnepséggel köszöntötték a futókat. Az október 16-ai eseményen az emlékfutás résztvevői a helyőrség katonáival és iskolásokkal együtt futottak be a Hősök Templomához. A Hősök Templománál Dér Tamás Kaposvár megyei Jogú Város alpolgármestere köszöntötte az eddig már több, mint négyszáz kilométert megtett futókat, majd közösen megkoszorúzták a Hősök Emlékoszlopát, emlékezve a harcokban elhunyt katonákra.

XPR04029 resize kicsi

Az emlékfutáshoz kapcsolódóan avatták fel v. Reichard Béla alezredes, a kaposvári császári és királyi 44. gyalogezred utolsó parancsnokának felújított sírját a keleti temetőben. Az avatóbeszédet Prof. Dr. habil Szakály Sándor DSc, az MTA doktora, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának tagja, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója tartotta. A történészprofesszor a katonaelődők emlékének megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet, megköszönve egyúttal azt is, hogy Kaposvár városa és a Somogy Megyei Temetkezési Szolgáltató Kft munkájának jóvoltából az I. világháború centenáriumára újulhatott meg az egykori somogyi rosseb bakák parancsnokának síremléke. A síremléket Horváth József őrnagy, római katolikus tábori lelkész áldotta meg, majd az emlékezés koszorúinak elhelyezésére került sor.

 

A kaposvári helyőrségben diszlokált alakulatok nevében Szikszai László alezredes, az MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnokhelyettese, Nevelős László alezredes, a Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Kiképző alegységek kaposvári Előkészítő Részleg részlegvezetője valamint Horváth Jenő őrnagy az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Toborzó és Érdekvédelmi Központjának parancsnoka koszorúzott az egykori parancsnok felújított síremlékénél.

 

A centenáriumi emlékfutás október 17-én hagyta el a somogyi tájakat, a futók pedig folytatják útjukat az egykori iosonzói csatamezők felé.

 

Fotó: Koncsek Barna

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.