KÉK HÍREK

Ugyesz

Az új Büntetőeljárási törvény több új intézménye is vizsgázott a rendezvény ideje alatt. A rendezvény méreteihez és a látogatók számához képest komolyabb rendzavarás nélkül ért véget Európa egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a Balaton Sound Zamárdiban.

 

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a vagyon elleni, illetve a köznyugalom elleni bűncselekmények, valamint a kábítószerrel kapcsolatos visszaélések és az ittas járművezetés adtak munkát elsősorban a rendőrségnek. A rendezvény ideje alatt négy személy őrizetbe vétele miatt soron kívüli ügyészi intézkedés megtételére volt szükség.

 

Az egyik ügyben a Siófoki Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a szlovák férfit, aki a rendezvény nyitó napján erősen ittas állapotban összeszólalkozott a biztonsági személyzettel, illetve a fesztiválról távozó vendégekkel, akiket meg akart ütni, illetve az egyik biztonsági kordont nekik akarta dobni. Az ittas fiatalt végül a rendőrök fékezték meg.

 

Az őrizetben lévő vádlottat – az ügyész indítvánnyal egyezően – a Siófoki Járásbíróság 2018. július 6. napján garázdaság vétsége miatt ítélte el, és vele szemben pénzbüntetést szabott ki.

 

A rendezvény ideje alatt vizsgázott az új. Büntetőeljárási törvény több új intézménye is, kisebb fennakadásoktól eltekintve azonban megállapítható volt, hogy a hatóságok közötti elektronikus kapcsolattartás, így a védők kirendelésének új rendszere – mely szerint már nem a hatóságok jelölik ki az eljáró védőt, hanem a Magyar Ügyvédi Kamara által üzemeltetett informatikai rendszer – megfelelően működött.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.