INTERJÚK

Kiss ViktorÚj elnököt választott a Marcali Városi Szabadidő Egyesület. Olvasóink előtt ismert, hogy az Egyesület alapító Elnöke Kiss László a közelmúltban elhunyt, ezért volt szükség a váltásra. Az egyesület tagsága, a szakosztályok vezetői, a város vezetés is Kiss Viktort javasolta a tisztségre.

 

Úgy tudom, hogy sportszervezői szakon szereztél diplomát a Testnevelési Egyetemen, de azt is tudom, látom, hogy kosárlabdázol, és mellette ettől a szezontól Te vagy a Marcali VSZSE NBII -es kosárlabda csapatának vezető edzője. De mielőtt időben „ideérnénk” arra kérlek mutasd be magadat egy kicsit azoknak akik nem ismernek a sport okán. Marcaliban születtél?

 

Igen, a Mikszáthba jártam általánosba, majd két évet végeztem a Berzsenyi Gimnáziumban. Én a Bőle Laci bácsi keze alatt kezdtem kosárlabdázni a ma is NBI -es kosárlabdás testvéremmel Kornéllal együtt, sok jó eredményt értünk el azzal a csapattal. Ma is jó szívvel emlékezem vissza azokra az időkre. A kosárlabda miatt kerültem Kaposvárra a Gyakorlóba, ahol az NBI -es kosárlabda csapat utánpótlása tanult. Az NBI ifi és a junior csapatban szerepeltem. Egy nagyon jó csapatunk volt, például a Diákolimpián a középiskolás korosztályban az Országos Döntőben ezüstérmesek lettünk.

 

Milyen poszton játszottál?

 

Irányító voltam, miután akkoriban egy nagyon erős NBI -es csapat volt Kaposváron, nekem mint 18 éves fiatalnak esélyem sem volt a nagy csapatba kerülni, viszont játszani szerettem volna, ezért eligazoltam az NBI/B -s Nagykanizsához. Bekerültem a felnőtt csapatba és a szezonvégére már egy „meghatározó” játékosként szerepeltem. Mellette továbbtanultam idegenforgalmi és szálloda szakon a Pannon Egyetem kihelyezett képzésén. Végül azt nem fejeztem be mert hívtak Siófokra, és már nem lehetett összeegyeztetni a sportot meg a főiskolát. Aztán újból Nagykanizsa következett. 2010 körül már láttam, hogy feljebb nem jutok ... nekem az volt az álmom, hogy NBI ... nem sikerült. Úgy döntöttem, hogy inkább hazajövök és itthon játszom a VSZSE -nél. Persze azért a tanulás is fontos volt, levelezőn elvégeztem a sportszervező szakot a TF -en.

 

Amikor én megismertelek akkor már együtt dolgoztál édesapáddal, a Csarnokban és persze láttalak a korsárpályán. Édesapádtól tudom, hogy a maga szelíd, csendes módján igyekezett utódot nevelni belőled a Csarnok Kft -ben. Aztán sajnos az élet nagyon hamar kész helyzet elé állított.

 

Igen, sajnos ez történt. A Csarnok Kft. bérlője a sportcsarnoknak, most rám és a régi munkatársakra hárul a feladat, hogy zökkenő mentesen üzemeljünk tovább.

 

A sportéletben eddig is bent voltam, hiszem édesapám munkáját nap mint nap láttam, a kosárlabda szakosztály tevékenységét közelről ismerem, és hát a kézilabda is közel áll hozzám.

 

A Tanai Berni mint szakosztály vezető nagyszerű munkát végez, és kivétel nélkül mindenki azon van aki a szakosztályban valamilyen tisztséget visel, hogy ne legyen „fennakadás”. Nagyon elégedett vagyok a kosár és kézilabda edzők munkájával, köszönöm a segítségüket.

 

A többi szakosztály: a fogatosok, a sakkozók, a küzdősportosok, a teniszezők eddig is teljesen önállóak voltak, ebben sincs változás.

 

A munkám során számíthatok Horváth Péternek a kosárlabda szakosztály vezetőjének és az egyesület most megválasztott alelnökének a munkájára is. Ő nagy tapasztalattal rendelkezik a különféle pályázatokkal kapcsolatos feladatokban, ami komoly segítség lesz mindannyiunknak.

 

Köszönöm a beszélgetést! Sok sikert kívánok a munkádhoz!

 

Ha megengeded ... szeretném megköszönni nyilvánosan is édesanyám, testvérem és magam nevében, mindenkinek aki a nehéz időszakban mellettünk álltak az utóbbi fél évben.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.