Az eljárás adatai szerint 2020. március 15-én 19 óra körül Kaposvár belvárosában közös italozás után összeszólalkozott két helyi férfi. A szóváltás dulakodásba torkollt, amely során a 32 éves K. Áron késsel fenyegette meg vitapartnerét.
Az MTKSZ Nonprofit Kft. értesíti az Ügyfeleit, hogy - az országos intézkedésekkel összhangban a járványveszély kockázatának csökkentése, ügyfeleink és dolgozóink egészségének védelme érdekében - a személyes ügyfélszolgálatát 2020.03.17-től korlátozottan biztosítja a Marcali, Dózsa György utca 1. címen.
Tisztelt Szülők! A marcali óvodákban, bölcsődében történt létszám felmérést követően a 2020. március 17-től a megszokott napi nyitva tartási idővel a következő intézmények fogadják azon gyermekeket, akik felügyelete nem megoldott:
A kialakult járványügyi veszélyhelyzetre tekintettel határozatlan ideig tartó otthoni munkavégzést rendelt el a Somogy Megyei Önkormányzat dolgozói számára Biró Norbert, a megyei közgyűlés elnöke. Mindennemű ügyfélszolgálat szünetel ez idő alatt, a Megyeháza napokon belül teljesen bezár.
A Marcali Városi Futball Club vezetése úgy döntött, hogy további intézkedésig minden korosztályban szünetelteti az edzéseket!
Budapest, 2020. március 16., hétfő (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége - a hatóságok döntésével összhangban - azonnali hatállyal felfüggeszti a szövetség valamennyi szervezett versenyprogramját és képzési eseményét átmeneti időre, újabb döntéség.
Tájékoztatom a tisztelt lakosságot, hogy a Hivatal a kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel ügyfélfogadási időben (hétfőn 7.45 – 16.15 óra között, szerdán 7.45 – 11.30 óra között, pénteken 7.45 – 13.45 között) a sürgős, halaszthatatlan ügyek intézését biztosítja.
Szekszárd, 2020. március 16. Tűzoltók dolgoznak a szekszárdi büntetés-végrehajtási intézet tetőszerkezetében keletkezett tűz oltásán 2020. március 16-án. A Béla király téri épület teteje mintegy ötven négyzetméteren gyulladt ki. A lángokat sikerült megfékezni. MTI/Kiss Dániel
Újabb korlátozó intézkedéssort jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök hétfői, napirend előtti felszólalásában. A már korábban a veszélyhelyzet kihirdetésével bejelentett intézkedések, valamint az iskolaépületen kívüli oktatás elrendelése mellett most egyebek mellett a kávézók, éttermek nyitvatartását érintik a döntések. Mindemellett lezárják Magyarország határát, így külföldiek nem léphetnek be az országba.
Pécs, 2020. március 16. Sorban állók a pécsi 18. számú posta épülete előtt 2020. március 16-án. Az új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében csak annyi ügyfél tartózkodhat a postán, ahány ablak nyitva van. MTI/Sóki Tamás
Budapest, 2020. március 16., hétfő (MTI) - Lezárják Magyarország határait a személyforgalom elől, az erről szóló nemzetközi egyeztetések folyamatban vannak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. Magyarország területére a jövőben csak a magyar állampolgárok léphetnek be.
Budapest, 2020. március 16. Az új koronavírus-járvány miatt elnéptelenedett Halászbástya a budai Várban 2020. március 16-án. Középen Szent István lovas szobra látható. MTI/Szigetváry Zsolt